HIRDETÉS
Szex riport.
 
HIRDETÉS
Lányok házhoz!
 
HIRDETÉS


HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Partizánból kurtizán lett Rákosi unokahúga

Rákosi Évának hívták, ma más néven, egyedül él a személyi kultuszáról hírhedett miniszterelnök, Rákosi Mátyás unokahúga. Anyám nélkül nőttem fel, pici gyerekként kerültem ki a Szovjetunióba. Hol ez, hol az fogadott be” - mesélte.

Egy alkalommal a sok éhezéstől fejletlen 12 éves gyerek vöröskeresztes, köztiszteletnek örvendő, kommunista nevelőszülőkhöz került. Fel sem fogta, miért simogatják, miért kell meztelenül felnőttek közé feküdnie. Nem ismerte a szót: pedofília. Csak sikított, nem tudták kellően betörni, ezért pucéran, mezítláb kidobták a hóra. Később Ivanovóban tanultam Mao Ce-tung két fiával.

Közben sebesülteket ápoltam, nyolc olyan katonát is, akiknek minden végtagját amputálták. Meggyőződéssel hittem az eszmében” - emlékszik vissza Éva. Partizánnak állt, sokan azt hitték róla, Rákosi Mátyás lánya. Negyvenkilósan cipelte a fegyvereket, az adó-vevőt, lovas felderítőként az orosz sztyeppéken, Lengyelországon és a Tátrán keresztül. Többször átkelt a frontvonalon a német megszállók mögé, és bajtársai tömegével hullottak el körülötte.

Tífuszt kapott, már a lovas kocsira dobták a hullák közé, amikor segítségért kiáltott. A partizáncsapat tagja volt Dékán István, későbbi férje is. Tőle lett várandós, öt hónapos terhesen egy bevetésen elvetélt. Partizánegységük 2240 kilométert tett meg, 72 hadműveletben 5000 katonát, 16 tankot, 21 katonai szerelvényt, 120 gépkocsit, 2 repülőt és 38 hidat semmisítettek meg. Maga Rákosi Mátyás tűzte mellére a Lenin és Sztálin képével díszített Honvédő Háború Partizánja kitüntetést.

Később megházasodtam, jöttek sorba a gyerekek. Férjem belügyes tisztként hozzájutott a Rajk-ügy aktáihoz, leírta Rákosinak, hogy ez koncepciós per lesz. Már jött a fekete autó, hogy viszi. Rohantam Matyi villájába - mert így neveztük a családban Rákosit.” Tehetetlen dühében hozzávágott egy széket, az asztal üveglapja összetörött. Rákosi ismerte dührohamait, tudta, ha nem tesz valamit, képes leszúrni egy üvegdarabbal. Intézkedett.

Éva tisztázatlan körülmények között vesztette el férjét, Dékán Istvánt, akit 1975-ben Moszkvába hívtak a háború befejezésének harmincadik évfordulóját megünnepelni. Egykori partizántársai a Vörös téri felvonulás reggelén, május 8-án - ötvenhatodik születésnapján - holtan találták a szállodai szobájában. A moszkvai dokumentumok szerint egy nappal később, 9-én, a magyar halotti bizonyítvány szerint viszont 19-én halt meg szívelégtelenségben.

Csak a hamvait akarták hazaküldeni. Három napig tüntettem a követség előtt fekete ruhában, hogy látni akarom a holttestét, de amikor megérkezett a koporsó, nem mertem kinyitni. Féltem, hogy nincs benne” - idézi fel a múltat Éva. A gyász letelte után próbált új férjet keresni. Minden elvárását egyetlen férfiban fellelni nem tudta.

Az egyikkel jól lehetett beszélgetni, a másikkal kirándulni, a harmadikkal jó volt a szex, a negyedik szerette a színházat. Ez egy egész szocialista brigád.

Egy napon bánatában átment a szomszédos szálloda bárjába. Jöjjön velem, százötven márkát kap” - szólította meg egy férfi. Ötvenévesen kurvának néztek, de számolni kezdtem, és az összeg meggyőzött! Hány pasim volt? - egy se. Férjem egyetlen, szerelmem tán három, ezenkívül csak kuncsaftok, igaz, abból sok. Egy fuvarért 4000 dollárt is kaptam, abban az időben ebből házat tudtam vásárolni. Élveztem a szakmát, nem unatkoztam, s annyi pénzt kerestem, hogy bejárhattam a világ 40 országát, Indiától Mexikóig.”

Kurtizánként fontos beosztásban lévő transzvesztitát, nemzetközileg körözött bankrablókat, becsületes bajor földművest, olasz gyárigazgatót, szadistát és mazochistát ismert meg. Törzshelyei voltak, mint a Royal, a Gellért és az Intercontinental szállodák. Akadt vendég, aki 10 évig járt hozzá, bár húsz évvel fiatalabb volt nála. 72 évesen búcsúztam el tőle: nem bírom tovább, megöregedtem. Nem szégyellek és nem bántam meg semmit. Tudtam, hogy bizonyos összeg felett nincs becsület, de nem fogok könyörögni a hajdani elvtársaknak. A megalázás erőssé tett, a rágalom büszkévé, a gátlástalanság ellenállóvá, ma már a Rákosi név idegenül hangzik” - vallja.

blikk

2006.01.15. 20:04
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír



Bónusz+ hirdetések: